2011.08.21. 16:07, szentivanmusical
Sziasztok!
1.:Először is,kitettem a beigért cseréket!:)
2.:Elindítottam egy szavazást a két történettel kapcsolatban!Szavazzatok!:)
3.:Sajnálatos módon úgy döntöttem én is bevezetem a Komment határt,mert látom,hogy sokan jártok az oldalamon,de senki sem ír!
Szóval ha szeretnétek,hogy tovább fojtassam és hozzam a következő fejezetet kérlek írjatok egy sort a Vendégkönybe!Összesen két kommentet kérek!(persze lehet több is,de egyenlőre ez a maximum,amit kérek!)
Akkor hát itt a következő fejezet a Melory Anne Hatway élete című történetemből:
III.fejezet
Ahogy hazaértem ledobáltam a cuccokat és felmentem a szobába átöltözni.
Kikotortam a szekrényemből egy pántos piros-fehér csíkos felsőt és egy combközépig érő farmernadrágot.A szőke loboncomat hátul összefogtam,de úgy,hogy azért még lógjon.
Megkerestem a kis fekete táskámat,aminek az elején van egy masni és lerohantam a cipős szerkrényhez a nappaliba.Belebújtam egy fekete,strasszos saruba és elindultam a Grandford ház felé.
Rettentően izgultam és féltem is.
"Én hülye vagyok,hogy ezt teszem!"-gondoltam magamban.
Az a szörnyű,hogy iszonyatosan hajt a bosszúvágy.Talán ha felvesz megkeseríthetem Mason és az apja életét.Alkalmam lesz közelebb kerülni hozzájuk és akkor porig alázom.Ugyan azt fogom tenni,amit ő!
Az út gyalog egy kicsit hosszú volt,főleg dombra felfelé,de odaértem.
Egy hatalmas telek állt abban az utcában.Hatalmas házzal,hatalmas kerítéssel és hatalmas tujákkal,amik takarták a belátást.Csak a főkapun át lehetett betekinteni luxusvillára.A ház nem volt messze a bejárattól.Gyönyörű törtfehér színe ragyogott a felkelő nap sugaraiban.Ahogy visszanéztem a part felé,a házak miniatűrnek látszottak.A tenger végeláthatatlan volt,ahogy megcsillant rajta a nap fényének sugara különböző színeket vetített elém.
Csengettem.
Vagyis inkább rátapadtam a kovácsoltvas kapun lévő kis gombra.Türelmetlenül dobolni kezdtem a lábammal,mire végre kinyilt a ház hatalmas ajtaja.
-Jövök már,mit kell így türelmetlenkedni?-mérgelődött egy ismerős hang.Mason volt.Hatalmas,kerek szemekkel állt meg az ajtóban.-Te meg mit keresel itt?
-Semmi közöd hozzá!
-Hát akkor meg minek csöngettél?-vette fel a szokásos gúnyos mosolyát.
Most aztán lebőgtem.Kivételesen igaza volt.Legszívesebben ráförmedtem volna,de türtőztetni kell magam,ha bosszút akarok állni!
-Bocs,tényleg,igazad van.-préseltem ki a szavakat a számon.
-Tessék?Ezt te mondtad?Mi van Hatway kell a munka?
-Fejezd be Mason!Inkább szólj apádnak!
Visszahajolt az ajtó mögé és megnyomott egy gombot.A kapu lassú mozgással kinyílt.
-Gyere,apám bent van az irodájába.-intett a ház felé.
Kicsit félve indultam el.Nem tudtam mikor számíthatok valami irdatlan bunkóságra Masontől.Vagy valami csapdára vagy tudom is én!
-Na gyere már,nem fogok egész nap itt szobrozni az ajtóban!
Nagy levegőt vettem és bementem a házba.
Mason becsukta az ajtót és odasétált mellém.
A ház belső elrendezése is gyönyörű volt.Egy kis előtér vezetett a nappaliba,ahol fehér és a barna lágy színe keveredett,jobb oldalt egy lépcső támaszkodott a falnak.
-Gyere!-utasított Mason.
Egy kis folyósón sétáltunk tovább.
Ahogy haladtunk egyre beljebb családi képek lógtak a falon.Tökéletesen beállítva állt mindenki.Nem is számítottam másra.Jól viselt haj,gyönyörű élükre vasalt ruhák és mosolygós emberek.Akármilyen bunkók,biztosan szerethetik egymást.
-Ne bámuld már azokat a képeket!-ripakodott rám újra.
-Bocs, csak olyan szépek.
Mason forgatni kezdte a szemét és tovább ment.Gyorsan behoztam a lemaradást és már mellette sétáltam.
-Megjöttünk!-mutatott egy barna ajtóra.
Mason kopogott majd benyitott.
-Apa,újabb munkaéhes ember!
-Engedd be.-halottam Victor dörmögő hangját.
-Menj!-suttogta és kitárta az ajtót.
-Jó napot kívánok kis hölgy.-fordult felém Victor.Száját hatalmas mosolyra húzta és szélesre nyitotta karjait,mintha csak megakarna ölelni.-Mi?Hatway?Te meg mit keresel a házamban?
-Őhm,csak a munka érdekelne.
-Mit képzelsz,hogy beteszed az én házamba a lábad,mi?Nem elég bajt okoztatok ti nekünk már így is?-ordította Grandford.Bár az előbb még hatalamas önbizalommal indultam el,az most elhagyott.
-Hogy mi?Még mi okoztunk bajt maguknak?-felháborodtam.
Egyszer csak Victor felpattant a székéből és rohanni kezdett felém.Én hátráltam,de a fal az utamba állt.Erősen megragadta a a vállamat és a falnak nyomott.
-Na ide figyeljt te kis Hatway poronty!Ne merészelj az életembe beleavatkozni!Már semmitek sincs!Nem tehettek ellenem semmit!-összeszorított fogakkal beszélt hozzám.A feje már tűzpiros volt a méregtől.
Nagyon nyeltem.Segítség kérően Masonra néztem,de minden reményem elszált,miután belegondoltam ki is ő valójában.Tűrtem ahogy a képembe bámul és lassan már elszorítja a válam.
-A szüleid mocskos gazemberek voltak!Csak a hatalom érdekelte őket!Az hogy a tűzben meg ottragadtak,arról én nem tehetek!Akkor is csak a vagyonukat mentették!-ez már fájt.Sűrűbben kezdtem szedni a levegőt és nem meghallani,amiket Grandford összehord.De nem tudtam elengedni a fülem melett,hiszen a szüleimet gyalázza!Könycseppek gördültek le az arcomon.
"Nem,nem szabad!Nem mutathatom,hogy ez mennyire bánt!"
Hiába voltam elég erős,ez most nem volt elég.Zokogni kezdtem.
-Hagyja abba!Ne sértegesse őket!Maga a gyarló ember és nem ők!-vágtam vissza.Lehet rosszul tettem,mert a szeme mégjobban kiduzzadt a dühtől.
-Hogy merészelsz engem ocsmárolni!Nem vagy mást,mint egy kis fattyú!-magasra emelte az egyik kezét és megütötta az arcomat.Azzal a lendülettel a földre estem és beütöttem a köszübbe a fejemet.-Legközelebb tudjad,hogy kivel beszélsz!Mert esküszöm te is megkeserülöd!-újabb ütésre emelte a kezét,de Mason elém állt.
Megragadta apja karját és ellenállt a túlerőnek.
-Szálj le róla!Nem ártott neked semmit!-kelt a védelmemre Mason.
-Hát már te is véded?Nem elég,hogy az anyád,még te is?Tudtam,hogy benned sem bízhatok meg!
-Hagyd békén anyát!Ha pedig még egyszer bántanu mered Meloryt,megteszem.Tudod,hogy képes lennék rá!-fenyegette meg az apját.Victor tudomásulvételként kiviharzott a szobából és eltünk a folyosó túlsó oldalán.
Én még mindig a füldön ültem és tátott szájjal néztem kettejüket.Leginkább Masonon lepüdtem meg.Most tényleg megvédett és szembeszegült a saját apjával miattam?
Én ezt már nem értem.Olyan gyorsan tötént minden.
Éreztem,ahogy valami lassan lecsurog a bőrömön.Odakaptam a kezem és letöröltem.Vér volt.Biztosan,ahogy beütöttem a fejem a küszöbbe.Mason még mindig megfeszített testtartásban állt és az apja után bámult.
-Elment!-fordult felém.-Jól vagy?
-Persze csak...ez meg mi volt?-tértem rá a lényegre.
-De hát vérzik a fejed!
-Az most nem fontos!Mi volt ez az egész?Miért védtél meg?-nyöszörögtem.
Ő mintha ezt meg se hallotta volna letérdelt mellém.Elővett egy papírzsebkendőt a zsebéből és óvatosan a vérző hegre szorította.Szemével végig a földet páztázta.
El se hinném ezt a 180 fokos fordulatot,ha nem én láttam volna.Hol van a nagyképű Mason?Vagy van egy ikertéstvére,aki szeret másokat nem csak magát és a védelmemre kelt?Ez lehetetlen.Értetlenül kémleltem az arcát hátha találok valami magyarázatot.Mason elnevette magát.
-Na mi van Hatway,meglepődtél?
Mindig így szólít,de most nem volt benne az a gúgy,ami eddig.Most lágy volt és kedves.Úr Isten....kedves!
-Gyere,mutasd meg anyának!elég mély a sem.-mondta és a kezét nyújtotta felém.Kicsit haboztam,még mindig nem fogtam fel a történteket.-Na fogd már meg,nem harapok!-mosolygott.
Megragadtam a kezét,mire ő felsegített.Ahogy felálltam a bal keze a válamhoz ért.Egy hatalmas jajdulással elugrottam tőle.Most vettem csak észre,hogy iszonyatosa fáj.Kék és lila színben pompázott.Valószínűleg attól,ahogy Victor megszorította.Egyébként is érzékeny a bőrőm.
Remek,most mit mondjak otthon?Tiszta folt a válam a fejemből pedig csurog a vér....
AJÁNLOM AZ OLDALT
